Hát igen, csak elértem valamit az életben: a franciaországi magyar nagykövet egy iwiw üzenetben hívott meg teázni a nagykövetségre. Engem meg minden franciaországban tanuló diákot. Hogy mi a francnak? Meg miért pont iwiwen? Ha a BMEtől szerezték az adataimat, akkor biztos kapott e-mailcímet is. Ha meg csak simán az iwiwen kerestek rá az itt tartózkodó diákokra, akkor tényleg kezd aggasztani a digitális lábnyomom.

Ma azzal fogadtak, hogy írjam fel egy cetlire a nevemet és tegyem a kalapja. De jó, ajándékozás lesz. A lófaszt. A legújabb projekthez (szám szerint kb a 15.) kellett csapatokat húzni. Vajon kit húztak ki mellém? Úgyis kitaláljátok. Igen, Mohamedet (M1).

Ilyen nincs. Egyszerűen nem lehet megszabadulni tőle. Még a szerencse is ellenem szegődik. Aztán mikor elfordult, mindenki részvétet nyílvánított. Bár egy kicsit sem vigasztalt, hisz újabb két hét szenvedés jön vele, és kb minden háromszorannyi időbe kerül, mintha egyedül csinálnám.

A múltkor szegény kiakadt, mert senki nem akart vele egy csapatban lenni ráadásul mindig kiröhögik ha kérdez valamit. Kikelt magából és lerasszistázta az egész társaságot. Szegény asziszi, hogy azért nem bírja senki, mert arab. Pedig van még a csoportban két arab, három néger, egy holland, egy orosz és én is. De persze nagyon erős a rasszizmus ebben a társaságban, és a származása miatt röhögnek rajta...

Igérem ez volt az utolsó Mohamedes írás, bár nálam jobban nem unhatjátok ti sem.

Igen, igaz a hír. Mohamed elköltözött. Végleg. Legalábbis nagyon reméljük.

Én már csak arra értem ide, hogy ki van rámolva a szobája és az utolsó csomagját cipeli lefelé. Mikor kérdeztük hogy miért és hová költözik, csak annyit válaszolt, hogy minek mondja el, úgyis utáljuk és nem érdekel minket. Most az egyszer igaza volt. 

Mikor mentünk elújságolni Emanuelnek a hírt, az fejvesztve rohant utána. Kiderült hogy M "véletlenül" elfelejtette visszaadni a kameráját. A kocsiból kellett visszarángatni, hogy ugyan legyen már szives visszaszolgáltatni ami nem az övé. Azért ehhez is pofa kell. Az meg csak ma jutott eszébe, hogy DVDket is kölcsönadott az arabnak. Na azokat nem látja már viszont soha. Pont azzal cseszett ki, aki volt olyan rendes vele, hogy kölcsönadjon dolgokat. 

A közlekedésen van még mit csiszolni. Gondoltam hogy hiányozni fog a metró, de hogy ennyire... Vasárnap este a városból akartam hazajönni. Az indulási időpont előtt 5 perccel odaálltam, nehogy lekéssem a félóránként járó buszt. Nemtom hogy ennek ellenére sikerült, vagy csak simán kimaradt egy járat, de 40 percet vártam a buszra. Ez volt az utolsó, még szerencse hogy ez jött.

De innen se ment simán. Összesen 2 helyen kell kanyarodnia a busznak az egész útvonalán, de azt is sikerült elrontani a sofőrnek. Néhány kilométerrel hamarabb fordult le. A nyanyák egyből elkezdtek sipákolni mire a sofőr hirtelen egy éles kanyart vett hogy rátérhessen az eredeti útvonalra. Végül egy egész kocsisornak kellett hátratolatni, mivel a busz nem bírta bevenni azt a szűk kanyart, a szembesávban pedig állt a lámpánál vagy 5 kocsi. Két megálló kihagyással visszatértünk a jó útvonalra. Az ott várakozó utasok biztos áldják a sofőrt, ugyanis mint említettem ez volt az utolsó busz aznap. Na ezért kell ezeknek a villamos, az legalább nem tud eltévedni.

Edite búcsúpartyjára raclettezést szervezett. Szerzett valahonnan két sütőt, meg vette egy csomó előkészített raclettekaját a boltban. Itt egy kicsit máshogy csinálják mint nálunk: csak a sajtot melegítik fel, a legtöbb húst nem sütik meg. És szinte a legolcsóbb felvágottakat használják, a folyékony sajt úgyis mindent feldob. De a legjobb az egész hangulata, az egész társaságot összehozza egy ilyen este. Az ivós játékok után néhányan késztetést éreztek hogy bemutassák nemlétező salsa tudásukat. Az ilyenekből születnek a jó videók:D

Edite csak egy hónapra jött portugáliából, de mégis szervezett sok jó dolgot és jött velünk mindenfelé. Mostmár az egyetlen csaj a koliban egy arab, aki még köszönni se nagyon hajlandó, nem hogy beszédbe elegyedjen valakivel. Az arab srácoktól is ezt a viselkedést várnánk el, de hiába...

Franc se gondolta volna, hogy a legkamubbnak tűnő órán fogom a legfrusztráltabban érezni magam. Itt ugyanis nem annyiból áll ez a tárgy, hogy hallgatjuk a tanár faszságait és írunk egy ötoldalas fogalmazást a végén.

Kezdődött ilyen kommunikációs tréningekkel, ez nem is volt gáz. Csak egyszer kellett kiállni a csoport elé, és akkor is magyarul kellett beszélnem. A feladat lényege ugyanis a gesztikuláció volt, és azt figyelte hogy vajon mennyit lehet érteni a történetből úgy, hogy egy szót se ért. Hát semmit, de azért megdicsért hogy milyen jól használom a nem nyelvi eszközöket. Ha tudná mit meséltem el...

De az új tanárnak az a heppje, hogy kiállít beszélni (ezúttal franciául), és osztályozza. Sok esélye van az embernek brillírozni a 20 anyanyelvű között. Nem is értem miért ajánlották ezt a tárgyat nekünk. A spanyolok állítólag csak ülnek és meg se szólalnak.