A közlekedésen van még mit csiszolni. Gondoltam hogy hiányozni fog a metró, de hogy ennyire... Vasárnap este a városból akartam hazajönni. Az indulási időpont előtt 5 perccel odaálltam, nehogy lekéssem a félóránként járó buszt. Nemtom hogy ennek ellenére sikerült, vagy csak simán kimaradt egy járat, de 40 percet vártam a buszra. Ez volt az utolsó, még szerencse hogy ez jött.

De innen se ment simán. Összesen 2 helyen kell kanyarodnia a busznak az egész útvonalán, de azt is sikerült elrontani a sofőrnek. Néhány kilométerrel hamarabb fordult le. A nyanyák egyből elkezdtek sipákolni mire a sofőr hirtelen egy éles kanyart vett hogy rátérhessen az eredeti útvonalra. Végül egy egész kocsisornak kellett hátratolatni, mivel a busz nem bírta bevenni azt a szűk kanyart, a szembesávban pedig állt a lámpánál vagy 5 kocsi. Két megálló kihagyással visszatértünk a jó útvonalra. Az ott várakozó utasok biztos áldják a sofőrt, ugyanis mint említettem ez volt az utolsó busz aznap. Na ezért kell ezeknek a villamos, az legalább nem tud eltévedni.

Edite búcsúpartyjára raclettezést szervezett. Szerzett valahonnan két sütőt, meg vette egy csomó előkészített raclettekaját a boltban. Itt egy kicsit máshogy csinálják mint nálunk: csak a sajtot melegítik fel, a legtöbb húst nem sütik meg. És szinte a legolcsóbb felvágottakat használják, a folyékony sajt úgyis mindent feldob. De a legjobb az egész hangulata, az egész társaságot összehozza egy ilyen este. Az ivós játékok után néhányan késztetést éreztek hogy bemutassák nemlétező salsa tudásukat. Az ilyenekből születnek a jó videók:D

Edite csak egy hónapra jött portugáliából, de mégis szervezett sok jó dolgot és jött velünk mindenfelé. Mostmár az egyetlen csaj a koliban egy arab, aki még köszönni se nagyon hajlandó, nem hogy beszédbe elegyedjen valakivel. Az arab srácoktól is ezt a viselkedést várnánk el, de hiába...

Franc se gondolta volna, hogy a legkamubbnak tűnő órán fogom a legfrusztráltabban érezni magam. Itt ugyanis nem annyiból áll ez a tárgy, hogy hallgatjuk a tanár faszságait és írunk egy ötoldalas fogalmazást a végén.

Kezdődött ilyen kommunikációs tréningekkel, ez nem is volt gáz. Csak egyszer kellett kiállni a csoport elé, és akkor is magyarul kellett beszélnem. A feladat lényege ugyanis a gesztikuláció volt, és azt figyelte hogy vajon mennyit lehet érteni a történetből úgy, hogy egy szót se ért. Hát semmit, de azért megdicsért hogy milyen jól használom a nem nyelvi eszközöket. Ha tudná mit meséltem el...

De az új tanárnak az a heppje, hogy kiállít beszélni (ezúttal franciául), és osztályozza. Sok esélye van az embernek brillírozni a 20 anyanyelvű között. Nem is értem miért ajánlották ezt a tárgyat nekünk. A spanyolok állítólag csak ülnek és meg se szólalnak.