Ma az egész kastélyban lekapcsolták a netet, mert valaki torrentezett. Oké, tanultam belőle, ezentúl csak éjszaka fogok. Csak a többiek ki ne logikázzák, hogy ha közülük senki nem volt akkor csak én lehettem.

A WiFi egyébként is rohadt lassú, egy Skype videobeszélgetést sem tudok csinálni. Sőt még a hang is akadozik néha. De már felfedeztem, hogy van UTP aljzat a lenti társalgóban, és használni is szokták. Szóval már csak kábel kellene, és lenne normális netem. Csak 2 emeletet kell hozzá mászni.

Csütörtök este bowling este volt tervezve. Én sose próbáltam, de mindenki annyira dicséri, hát gondoltam ideje elkezdeni. A korai busszal mentünk, nehogy elkéssünk a találkáról a spanyolokkal... Remélem mindenki érzi az ellentmondást a mondatban. Na most próbálja már meg valaki elmagyarázni egy németnek, hogy ne legyen pontos, mert a spanyolok úgyis késnek. Mission impossible. A németek kedvenc szava a pünklichkeit.

Csupán másfél órát vártunk a spanyolokra, addig billiárdoztunk a társaság másik felével, akik Salsa tanfolyamra vártak. Mikor végre megjöttek, közölték hogy nincs kedvük bowlingozni, menjünk a szomszéd bárba. Mi még végigjátszottuk a kifizetett órát, de megigértük hogy mindjárt csatlakozunk hozzájuk. Csatlakoztunk is volna, ha ott lettek volna. Így vett fordulatot az este, végül nekünk is a Salsázókkal kellett menni, ha nem akartunk ketten bowlingozni. Na itt nem fenyegetett az a veszély hogy olyan jól érezzük magunkat, hogy lekéssük az utolsó buszt. Végül még korábban is mentünk haza. Utólag kiderült, hogy a spanyolok találtak valami karaoke bárt, és ott boldogították az embereket. Hát így lett a bowlingból salsa és a jónak igérkező estéből egy jó alvás.

Kedd - egy igazán jól sikerült este. Egyre fogyatkozik a csapat, eleinte még vagy nyolcan mentünk be a busszal, mostmár csak hárman. De később csatlakoztak a spanyol srácok is, akik már a városban laknak. Kilencre igérkeztek, fél 11 fele meg is érkezett az első. Hiába, a génjeiken van a késés. A csajok meg úgy elkéstek, hogy nem is jöttek.

Azért kedden járunk a városba, mert ilyenkor van 2,5 eurós "sörakció" a Kalypsoban. Aztán mindig sörzsiráf lesz a vége, és olyankor kezd eldurvulni az este. Senki nem tudja mennyit ivott, és hol a határ. Meg azt se, hogy a szomszéd asztal mennyit lop a zsiráfunkból amíg mi kint levegőzünk.

Hangulatosra sikeredett az este, még koncert is volt. Két srác kiállt két gitárral és klasszikusokat toltak. Viszont a spanyolok útközben összespanoltak egy spanyol csajhordával, akik nem birtak magukkal és így végül karaoke-vá fajult az egész. A két előadó srác egész jól tűrte hogy elvették tőlük a mikrofont és csak a háttérzenét szolgáltathatták. Végülis a pénzüket ígyis megkapják:D

A harmadik zsiráf után az utolsó buszt közösen elvetettük, mi majd gyalogolunk. Az állítólag egyórás utat sikerült megtenni két és fél óra alatt. Háát mit ne mondjak érdekes képek születtek: coming soon... on Facebook.

Ma teremfocizni hívtak a franciák. Ezek mit ki nem néznek belőlem?

"Nembaj ha béna vagy, lányok is játszanak."

Erre odajön az egyik nagydarab csaj és kijelenti hogy ő profi játékos volt. Kösszi, asszem majd legközelebb. Vagy nem. Nem hinném hogy a labdaérzékem spontán kifejlődött volna az elmúlt két évben. Inkább maradok a futásnál. Már csak valami cipőt kéne szerezni.

Azért így három hét után is előfordul, hogy beülök egy órára ami nincs is. Most is épp onnan jövök. Egyedül vártam a teremben, de ebben semmi szokatlan, a franciák mindig utolsó pillanatban esnek be. Most viszont csak a tanár jött és nekem szegezte hogy akkor tessék kérdezni. He? Két perc értetlenkedés után kisült hogy ez csak korrepetálás, nem kötelező. Nem is jött senki rajtam kívül... Mivel kérdést nem tudott kiszedni belőlem, így igen gyorsan elbúcsúztunk.

Amúgy ez a tanár volt az, aki nem vágta hogy külföldi vagyok és kihívott táblához. Kiscsoportos oktatás hátránya, hogy előbb-utóbb rádkerül a sor. Maradjunk annyiban, hogy olyan jól ment, hogy többet nemigen erőlteti. A kérdésekre valószínüleg nem az egyre értetlenebb fejjel bámulás volt a jó válasz. Hiába, a pénzügy sose volt az erősségem...

Az itteni oktatási rendszer végülis elég jó, de valszeg fél év kevés lesz hozzászokni. Az órarend hetente változik, nehogymár meg lehessen jegyezni, vagy esetleg előre tervezni. Mindig pénteken rakják ki a következő hetit, amiben ezek szerint a konzultációk is benne vannak. De ennek is megvan az előnye. Itt nem úgy megy, hogy van egy hatkredites tárgy aztán heti 6 órában előadnak. Résztárgyakra vannak bontva, és egy-egy résztárgyat lezavarnak néhány hét alatt, aztán egyből vizsga van belőle. Így kevesebb az anyag, ráadásul nem is felejti el az ember. Év végén pedig résztárgyak átlagából jön ki a végső jegy.

Elkezdődött az őszi időjárás: szinte minden nap esik. Nem nagyon, de épp eléggé hogy ne lehessen élvezni a kintlétet és a biciklikölcsönzésről is kezdjek letenni. De legalább az angol srác is kezdi otthonérezni magát.

A rossz idő örömére mit találnak ki a franciák? Kerti sütés az egyetemen! Ami előszörre rossz ötletnek tűnt, az egész jól sült el. Mindenki a büféhelyiségből nézte, ahogy ketten kint próbálják az esőben meggyújtani a szenet, majd sütik a virslit. Nem mondom hogy olyan feelingje volt, mint a talicskás barbequenak, de legalább kaptunk kaját és beszélgettünk a melegben. Ez lehet az egyetlen étel, amit még a franciák se tudnak nagyon elrontani.

Úgy néz ki errefelé a boltok ki se nyitnak vasárnap. A nyitvatartást kiírni meg minek, úgyis tudja mindenki. Vagy nem. Na így történt hogy ma éhen maradtam. Vagyis egy pékség nyitva volt, ahol 1 öróért vesztegettek egy extrakemény minibagettet. De ezt már rég betermeltem, még a szájpadlásomat is felsértette annyira friss és puha volt...

Sebaj, majd összeütök valamit a meglévő alapanyagokból: tészta, tojás, ketchup, nutella, lekvár, uborka. Valamiért úgy érzem ezek kombinációjából semmi jó nem hozható ki. Ugyan csábító a tészta-tojás páros, de talán mégis a ketchupos tészta lesz a nyerő. Legközelebb egy hétre előre bevásárolok, inkább rámromoljon mint így járjak. 

Örömmel jelentem: két hét kitartó keresgélés után megtaláltam a boltban a tejfölt. Egy olyan országban ahol a boltok felét a különböző sajtok és a csomagolatlan döglött halak foglalják el, ez nem is olyan könnyű feladat! Már eleve kihívást jelent e két cseppet sem szagtalan termék illatának keverékében vásárolni. De két hét után azt is elértem, hogy hányinger nélkül tudok vásárolni, már alig érzem. Aztán majd ha hazamegyek csodálkoztok hogy mitől van pállottlábú tengerészszagom.

Két hétig szemeztem a joghurtok mellett lévő tejföl kinézetű, állagú és csomagolású fehér sajttal, de szerencsére nem adtam fel. A bolt átellenes pontján végre meglett. Mostmár semmi sem állhat a szalonnás túróscsusza és közém. Kivéve hogy a túró még mindig nincs meg, és nem kapható tojásos tészta. De ezt majd elnyomom duplaadag szalonnával.

Történt, hogy a városba tartva felszállt a buszra három meglehetősen jólöltözött üzletember. Nem is értettem hogy miért nem porschéval közlekednek. Persze mikor előkapták a karszalagjukat világossá vált: ezek bizony a helyi ellenőrök. Míg nálunk megkeseredett fogatlan középkorúnak álcázzák(?) magukat, addig itt jólszituált businessmannek. (Vagy kitudja, lehet a cégvezetők ugrottak le egy kis terepszemlére) Bár gyanús lehetett volna az egyeningük, vagy hogy kezet fogtak a sofőrrel, de gondoltam ez valami helyi szokás. A lényeg hogy volt jegyem, és mostmár mérföldekről kiszúrom az ellenőröket. Persze senki se gondolja, hogy valaha is bliccelésre adnám a fejem, aki jól ismer tudja hogy olyat sose tennék.

A tömegközlekedés erőteljes visszalépés a pestihez képest. Nincs kétpercenként járó metró, se 50 méteres villamos. Sőt egy debrecen méretű városhoz a 12 buszvonal is igen gyengének tűnik. Cserébe minden út mellett biciklisáv van és mindenki megengedhet magának egy kocsit. Mondjuk épül a villamosvonaluk, ennek köszönhetően a fél város fel van túrva, és lesz is még pár évig ahogy elnézem. Ne higgyétek hogy jobb a helyzet mint otthon: munkásokat még nem láttam, csak felszedett útburkolatot és terelőútvonalakat.

A legrosszabb hogy nincs éjszakai busz, így eddig az esti kiruccanásokat is az utolsó buszhoz igazítottuk: fél egyre már otthon is voltunk. Aztán belegondoltam hogy Debrecenben már féléjfélkor sincs busz. Rádásul míg nálunk a város szélétől a belvárosig mennek a buszok, addig itt egy külvárostól a legmesszebbi külvárosig mennek a városközpontot érintve. Tehát egy jeggyel (buszon váltva 1,2 €) átszállás nélkül eljuthatunk jó messzire. A diákbérlet viszont horribilis: 30 € egy hónapra. Így marad a bliccelés vagy a jegyváltás. Mármint úgyértem csak és kizárólag a jegyváltás. Ja meg rá kéne szánnom már magam, hogy megpróbáljak biciklit szerezni. Állítólag diákkal ingyen lehet bérelni. Ez csak a keletről jött mentalitásom miatt elképzelhetetlen számomra?

Ez ám az álom tanári állás: bejönni órára, kiadni hogy a tudásra éhes nebulók telepítsék fel a Cisco e-learning alkalmazását és csinálják meg az első két leckét. Aztán végig lehet telefonálni az egész órát.

Ennek az órának hála mostmár tudom hogy az Internet megváltoztatta a világot és azonnali üzenetet is lehet küldeni rajta. És én még azt hittem hogy a parciális deriválás ismétlése lesz a leghaszontalanabb ebben a félévben.

Apropó parciális deriválás. A legnyalisabb srácot már sikerült magamra haragítanom. Pedig nem én tehetek róla hogy elbaszta a táblánál. Én csak ártatlanul megkértem a tanárt, hogy nézze már meg ugyan hol ronthattam el, tudva hogy én nem rontottam el. Arról sem én tehetek, hogy ezután jól lebaszta a gyereket, hogy még egy nyelvet alig beszélő erasmusos is jobban derivál nála. Azóta ha táblához kell menni, beszólogat hogy "menjen az erasmusos, ő úgyis olyan jól tudja".

Míg péntek este moziba, szombaton csak filmezni hívtak. Ezúttal a mentorom lakására. Mikor megláttam a 20 centis tévét és beállított még 6 ember, akkor elbizonytalanodtam. Miért nem a haverjához mentünk, akinek plazmatévéje és sok belga söre van? Persze a megoldás egyszerű: ennek barátnője van, aki tud főzni. Szóval a filmezés valójában vacsora volt. Így nyomják ezek a franciák, a megfizethetetlen pubok és éttermek helyett kihozzák otthon minimálköltségből. Az utolsó szónak még lesz jelentősége a későbbiekben.

Először valami pizzaszerű dolgot hozott ki a csaj. Apró különbség, hogy a tészta valami rétestésztaféleség volt, a feltét pedig csak főtt paradicsom hagymával. Arról nem is beszélve hogy 1 ilyen valamitől még 8 ember igencsak kopogó szemmel ment volna haza, szóval csak remélni tudtam hogy lesz itt még valami. Volt is...

Kaptam egy tányér tésztát, a tetejére egy csipetnyi sonka volt szórva, annak a közepére pedig egy feltört tojás héja volt állítva, benne a nyers tojás sárgájával. Nem akartam udvariatlan lenni, de azért csak megkérdeztem hogy ennek biztos így kell kinéznie? Így kellett. Aztán mindenki fogta a tojását és ráöntötte a tésztára, összekeverte és elkezdték enni. Végülis az íze jobb volt mint a kinézete. Legalább lecsúszott a tészta, ha már a húst és a szószt lefelejtették. Eddig azt hittem hogy én spórolok a kaján... Kérésemre kifejtette a szakács csaj, hogy ez itt teljesen normális, ha a desszertbe nem kell a tojás sárgája, akkor felhasználják a főételhez. A süti viszonylag kárpótolt is, az valami remek csokitorta volt.

Aztán elkezdtek szivatni, hogy legközelebb csiga lesz, jöjjek akkor is. Persze később bevallották, hogy az náluk is ritkaság, kb. 5 évente eszik. Meg a szósz nélkül az ő szájukból is kifordulna, nem éppen nagy kedvencük.

Aztán a csapat nagyja hazament, és 11 körül 4-en kezdtünk filmet nézni egy laptopon. Valami új francia James Bond paródia volt. Kifejezetten jónak tűnt, kár hogy nem értettem belőle semmit. Ezért nem is sajnáltam, hogy 3szor kellett kimennem a wcre a hirtelen támadt hasmenés miatt. Hiába, a francia kajához még szokatni kell a bélflórámat...

Egész jó mentort kaptam, már az első hétvégén vitt mindenfelé. Először moziba hívott a barátaival, hogy az új Tim Burton filmet nézzük meg. Kicsit csodálkoztam, hogy az Alíz csodaországban máris kijött, de nem fogtam gyanút. Az extrahiperszuper akciós két héttel előre megvett 7(!!!) eurós diákjegyért végül valami 1 órás animációs filmet kaptam, amiről nem is hallottam előtte. Fogalmam sincs nekem hogy vették meg 2 héttel előre, biztos lemondta valaki. Vajon mennyibe kerülhet egy teljesárú? Az ösztöndíjam felébe? Ja és még csak kiszolgálás sincs, automatából kell mozijegyet venni. De legalább az itteni moziban nincs helyfoglalás, oda ülsz ahova akarsz, vagyis ahol még van hely. És valóban, Tim Burton neve ott volt a 4 producer között, de más köze nem nagyon volt a filmhez. Ezt azért nem hívnám "az új Tim Burton film"-nek. 

Utána csoportosan felmentünk az egyik közel lakó csaj lakásába sörözni és beszélgetni. Jobbanmondva ők beszélgettek, én meg próbáltam elkapni néhány szót. Rettenetes az itteniek akcentusa. Még a szóhatárokat is alig tudom kihallani. Persze mindig mondják, hogy szóljak nyugodtan ha nem értek valamit. De most minden második mondat után szóljak? Ezt ők se gondolták át rendesen. De legalább a tanárokat értem, ők lassan és artikulálva beszélnek. 

Na de visszatérve sörözésre, eszméletlen ezek mit meg nem isznak. A boltban eleve összekeverve lehet piákat kapni: volt előrecsomagolt citromos tequilás sör, limonádés vodka, meg még kitudja mi. Egyik se volt több 7 fokosnál. Az egyik csaj meg a baileys-t öntötte össze valami átlátszó zöld likőrrel. Mi általában csak ihatóvá tesszük az olcsó piát, ezek fordítva: ihatatlanná a drágát. És ha már ilyen jól eliszogattunk péntek este, gondoltam megyünk még valahová bulizni. De nem, éjfélkor záróra, mindenki ment haza aludni. Szerencsére kocsival hazahoztak a külvárosba, ugyanis sokan laknak az egyetem mellett. 

Gondoltam egyből valami francia ínyencséggel kezdem az ittlétemet, ezért az első vásárlás során kinéztem egy majonézes sajtsalátát. Igazán gyanús lehetett volna, hogy 1 euróért még otthon sem adnak 30 deka sajtot, pláne nem szószostól előcsomagolva. De végülis sikerült egy igazi francia ínyencséget kifogni. Miután az első falat kifordult a számból, bepötyögtem a nevét a szótárba: céleris rémoulade - remuládos zeller. Ilyet is csak a franciák ehetnek... Ráadásul több márka is van belőle. Lehet hogy új marketingstratégiával tudják eladni: álcázzuk reszelt sajtnak, hátha megveszi valami hülye turista.

Egyébként a közeli szupermarketben szinte minden elfogadható áron van. Kicsit drágább mint otthon, de még másfélszerese sincs. 40 centért már hozzádvágnak egy bagettet. Nem véletlenül mondták, hogy Franciaország legolcsóbb helye ez.

Egyre több a francia kifejezés a blogon, mi? Hát St Barthélemy d'Anjou történetesen a falucska neve, ahol lakok. Vagy pontosabban fogalmazva Angers egyik külvárosa ez, teljesen egybe vannak épülve. Busszal kb. 10 percre van a belváros, a megálló pedig közvetlenül az egyetem mellett van, tehát még jobb helyen lakok mint Debrecenben. 2 percre nagy áruház, egyébként pedig egy nagyon csendes zöldövezet.

Ilyen pici egyetemet ezelőtt még nem is láttam. Magyaráztak valamit, hogy egy nagy katolikus egyetem része ez, meg hogy valójában nem is egyetem ez, de a franciám még nincs a toppon, tehát nem tudok részleteket. A lényeg, hogy még 1000nél is kevesebb diák van, összesen két épület és egy 16 szobás kollégium. Mindez egy hatalmas zöld parkban szétszórva.

A koli egy kastélyban van, legalábbis ezzel dicsekednek az itteniek. No nem úgy kell ám elképzelni, mint a Roxfortot. Olyan pici, hogy eltévedni nem lehet benne, leginkább egy kis barokk kúria ez. A felső szinten vannak a szobák és a zuhanyzók, lentebb valami imaközpont (biztos a katólikus nagyegyetemhez van vmi köze, de eddig messzire elkerültem), tantermek és a konyha. Utóbbi tök pöpecül felújítva és felszerelve. A szobákban csak mosdókagyló van, a többi közös. Ami vicces, hogy a wc-k mellett nincs mosdókagyló, így kézmosás nélkül kell végigmenni 3 ajtón, amik jobb esetben még kulcsra is vannak zárva. Ennyit a franciák higéniájáról...

A szobák egyébként egyszemélyesek, minimálberendezéssel. Minden megvan, ami csak kellhet, de 210 euróért egy kicsit húzós. Nem véletlenül nem laknak itt csak az erasmusosok és két néger. Amilyen belvárosi lakásokban eddig jártam, azok azért mértékrendekkel jobbak voltak. Mind királyul felújítva, nappali és étkező volt az alap, és mindenkinek külön hálószoba, mindez a koli árához képest nem is sokkal drágábban.

Holnap rakok fel pár képet is ide.

Reggel fél ötös kelés után nem voltam a legfittebb, de ez kifejezetten jól jön amikor élete első repülőútjára készül az ember. Így még arra is elfelejtettem gondolni, hogy néhány órával később több ezer méter magasban leszek. Márpedig ez nem épp az a magasság, ahol egy olyan tériszonyos ember mint én jól érezné magát.

Az első rossz érzés a repülőtéren jött elő. Nemtudom hogy csak első repülés előtti stressz tette, vagy a tudat, hogy fél évig nem látom a hozzám közel álló embereket, de nagyon rossz volt a várakozás. Ez kb. a beszállásig tartott, onnantól kezdve semmi. Csakazértis az ablak mellé ültem, de nem a szárny mellé. Ilyen magasságban nem mindegy milyen messze van a vészkijárat? Tomi, te meg jól átvertél, ez a szárny biza nem remegett repülés közben.

A tériszony ezek szerint egy bizonyos magasság felett már nem játszik. Meglepő módon az egész repülésben az egyik stewardess volt a legfélelmetesebb. Valamiért abban a tévhitben éltem, hogy azok mind nők. Bár ez sem állt messze tőle, de ha nő volt akkor annak nagyon ronda. Agyonszolizott, kulkajánososan (vagy mégjobban) kopasz, és vállig érőre megnövesztve a maradék haja. Azt a pár szálat tízmásodpercenként simogatta, nehogy a szemébe lógjon, és minden pasira vigyorgott mint a vadalma. A legviccesebb az volt, ahogy a másik stewardess mondta a biztonsági előírást, ez meg a mentőmellénnyel a nyakában mutogatta a vészkijáratokat és fújta a sípot. Aztán körbejárt és különböző EasyJet termékeket akart rásózni az emberekre. Oké, tudom hogy fapados, de hogy még így is pluszbevételre tegyenek szert... Legalább jól csinálnák, és nem a világ legrémisztőbb buzijára bíznák a feladatot. A tudat, hogy egy ilyen lény ólálkodott a repülőn, eléggé megnehezítette az elalvást, így eltartott vagy 2 percig (no azért a 4 óra alvást még ő sem tudta ellensúlyozni).

Legközelebb a landolásnál ébredtem, ami ugyanolyan simán ment mint a felszállás. Még a gyomrom se kavarodott fel. Aztán jött vagy 2 kilométer gyaloglás a csomagkiadóig, amire így is fél órát kellett várni. Amikor végre elindult a szalag és örömmel robogtam a csomagommal a kijárathoz, utánamszaladt egy csávó, hogy a csomagom egy része a szalagon maradt. Először csak pislogtam rá, aztán rájöttem, hogy leszakították a hátizsákom egyik hascsatját, és az körözött a futószalagon. Nem tudom ezt hogy csinálták, tekintve hogy előtte direkt összecsatoltam.

Direkt az olcsóbb buszt választottam (igen Anett, várom a kommentedet), ami 2 kilométerre a vasútállomástól tett le, így 10 helyett csak 6 euró volt. Az állomás mellett egyébként majdnem elgyalogoltam, mivel egy 20 emeletes panelház aljában van. A jegyet sikerült féláron venni, ami azért nagy szám, mert itt nem adnak automatikusan diákkedvezményt. 100 euróért kellene venni egy 12/25 kártyát, amivel egy évig fél áron lehet utazni. Ez mondjuk nem is lenne rossz, mivel 50 euró körül van Angers-ig a TGV, tehát 4 utazás után már behozná. De itt jön a képbe a jó öreg MÁV, ami nagy küzdelmek árán megérvényesítette a FIP igazolványomat. Ez lényegében a nemzetközi arcképes, és sok országban 50% kedvezmény jár. Mutattam a pénztáros csávónak, aki bőszen elkezdte olvasgatni, majd tanácstalanul elvonult hátra. 10 perc után végül visszajött és féláron adta a jegyet. Tehát működik, és nem kell 100 euróért megvenni azt a 12/25 izét.

A TGV egyébként kifejezetten kényelmetlen, még a magyar másodosztályon is több helye van az embernek. A sebességéről meg nem tudok nyilatkozni, mert az első 5 perctől az utolsó 5 percig aludtam. Küldtem sms-t a mentoromnak, aki kocsival kijött elém és elvitt az egyetemre, Angers külvárosába. 1,5 órát kellett várni, hogy megkapjam a szobám kulcsát, így addig körbevezetett, és megmutatta a környéket: egyetem, buszmegálló, szupermarket. De ezekről majd máskor.